kávészenvedély

Bevallom, én kávéfüggő vagyok,

imádok kávézni és elképzelhetetlen az élet kávé nélkül. Minden napom egy nagy bögre illatos kávéval indul.    

Egy új, a német Kaiserslauterni Egyetem tudósai által végzett kutatás rávilágított arra, hogy a kávéfogyasztás pozitív tulajdonságokkal bír az emberi szervezet számára. Úgyhogy a kávézás igenis jó dolog!

A  kutatók rájöttek, hogy azok, akik rendszeresen magukhoz vesznek a barna folyadékból, kevesebb DNS-károsodással kell szembenézzenek azokhoz képest, akik tartózkodnak a koffeintartalmú ital fogyasztásától.

Forrás és a teljes cikk itt olvasható

a kávé hatásai

Régóta kutatják már a kávé emberi szervezetre gyakorolt hatását, hiszen jó ideje gyanítja az orvostudomány, hogy a kávé egyes hatóanyagai pozitívan befolyásolják a szervezet működését.

A kávé hatásai:

  • csökkenti az oxidatív stresszt a fehérvérsejtekben, ezzel hatékonyabbá, erősebbé téve az immunrendszer működését
  • A koffein stimulálólag hat a központi idegrendszerre, és emeli mind a pulzusszámot és a vérnyomást is, kevésbé érezzük fáradtnak magunkat egy-egy csésze kávé megivása után
  • Jótékony hatásssal van a depressziós hangulatra, a szellemi fáradtságra, a memóra- kapacitásra, a koncentrációra és az intuícióra
  • fejfájás és migrén esetén is hatásos, és javítja az érzékelést.
  • A kávé javítja és erősíti az izmok összehúzó képességét, növeli a sportteljesítményt, segíti a mozgáskoordinációt, csökkenti a fáradtságot a vázizomrendszerben.
  • megindítja, és javítja az emésztést
  • A kávé a belső elválasztású mirigyekre is hat, serkenti a vesék kiválasztó tevékenységét, és serkenti a pajzsmirigy működését

Hivatalos források, szakirodalmak:
https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1v%C3%A9
https://hu.wikipedia.org/wiki/Koffein

modern világunk

Rohanó életmódot folytatunk, így egyre kevesebb időnk jut mindenre.

A mai modern, fejlett világban a régi, szertartásos kávéfogyasztás is egy egyre inkább a történelem homályába vesző, eltűnőben levő szép hagyomány lesz. Ahogy az étkezésünkben, úgy a kávézási szokásainkban is az egyre kényelmesebb megoldásokat részesítjük előnyben.

Ehhez azonban nem kell lemondani a minőségi alapanyagokról, a különleges aromáról és az egzotikus ízvilágról!

Ami biztos, hogy számos formában rajongunk a kávéért.

Ezek közt megtalálhatók az eszpresszó, cappuccino, mochaccino, stb. változatok. Van aki tejjel, tejszínnel vagy csak feketén fogyasztja kedvenc italát.

Vannak, akik a mindössze 25-30 ml tömény, méregerős feketére esküsznek, míg mások az amerikai kultúrára jellemző híg, akár fél liternyi „kávélevest” részesítik előnyben.

Vannak, akik házilag, frissen darált pörkölt kávéból, míg mások tasakból/üvegből öntik/kanalazzák ki a mindennapi italuk elkészítéséhez szükséges instant kávéport.

Talán közhelynek hangzik, de ahány kávéfogyasztó van a világon, annyi féle-fajta kávét kóstolhatunk.

Ekkora kavalkádban mégis mi az, ami meghatározza egy élvezeti cikk ,jelen esetben a kávé értékét?

A válasz, talán túl kézenfekvő: a felhasznált alapanyagok minősége!!

A DXN kávéi

azért különlegesek mert – a minőségi alapanyagok felhasználásán túl – Ganoderma kivonatot tartalmaznak.

Nem kell más hozzá, csak egy csésze forró víz, és már élvezheted is a Ganodermás kávé csodás ízvilágát, valamint a Ganoderma csodálatos erejét és pozitív hatásait.

A DXN részéről egy óriási ötlet volt, hogy egy olyan napi fogyasztási (élvezeti) cikkhez keverte hozzá a szervezetünk számára oly fontos alkotóelemeket tartalmazó Ganoderma gombát, mely így biztosan nem fog kimaradni a mindennapi életünkből.

A DXN termékekben használt cukrot kizárólag cukornádból nyerik.

DXN Ganoderma tartalmú kávéi nem tartalmaznak mesterséges színezéket, tartósítószert és egyéb ízfokozókat!

Rendszeres és kizárólagos hatását csak úgy tapasztalhatjuk meg, ha nem fogyasztunk mellette másmilyen kávét. Sokan tapasztalták az alábbiakat:
Ez a kávé nem marja a gyomrukat, nincs gyomorégésük és nem utolsó szempont, hogy nagyon-nagyon finom!